pophone messenger

Anda Máté Zoltán

Aszucar

"Nagyon segítőkészek az irodában, tetszett a Messenger-es kommunikáció és az oktatómmal Demeter Jánossal nagyon meg voltam elégedve!"

Nem akármilyen hírt jelenthetünk be, újabb tanulónk csatlakozott az MVE csapattagjai közé,

ugyanis Máténak MINDEN VIZSGA ELSŐRE sikerült!

Máté, tavaly novemberben iratkozott be hozzánk, és idén februárban ELSŐRE sikeres Kresz vizsgát tett.

A Kresz vizsgája után már HÁROM HÉTEN BELÜL, március elején be is tudott ülni a kormány mögé,

és Demeter János szakoktatóval nagyon hatékonyan tudtak együtt dolgozni, amellett,

hogy ELSŐRE sikerült neki a forgalmi vizsga, külön kiemelnénk, hogy ehhez elég volt neki a kötelező óraszám,

azaz 30 ÓRÁBÓL összejött a siker!

Ez a nem mindennapi siker nem a szerencsén múlt, hiszen tanulónk Budapesten is megcsillogtathatta tudását,

sőt, még hospitáló szakoktatóinknak is segített levizsgázni, ő volt ugyanis a próbatanuló!

Máté, köszönjük a segítséged, és közreműködésed!