Zoli év elején iratkozott be hozzánk, azzal a nem titkolt céllal, hogy jogosítványt szerezzen nálunk.
Szerintünk jó döntést hozott!
A kresz tanfolyammal 3 hónap alatt végzett, ez idő alatt jól megtanulta a közlekedés alapfeltételeit. Ez az eredményén is megmutatkozott, hiszen elsőre sikeres kresz vizsgát tett.
Máté is idén iratkozott be hozzánk, azzal a céllal, hogy kibővítse a kategóriák listáját a jogosítványában.
Szerintünk jó döntést hozott!
A kresz tanfolyammal mindössze 3 nap alatt végzett! IGEN!!! JÓL HALLOTTAD!!! 3 nap!!!
Ez ám a teljesítmény
3 nap tanulással sikeres kresz vizsgát tett ráadásul elsőre.
Ezután mindkét tanulónk életébe eljött a rutinpályán való gyakorlás. Tanulóink és oktatójuk között az összhang megvolt így a közös munka gördülékenyen ment.
Bár a siker nem jött elsőre, de egyik tanulónk se adta fel és a kitartó munkának meg lett a gyümölcse, hiszen sikeres járműkezelési vizsgát tettek.
Jöhetett a forgalomban való vezetés...
A fiúk összeszedetten és odafigyelve közlekedtek a forgalomban ami miatt a siker sem váratott sokat magára. Mindkettőjük kipipálta a forgalmi vizsgát, így a jogsit is zsebben tudhatják.