pophone messenger

Horváth Kincső

Aszucar

 

Kincső egy másik iskolából, a kresz vizsgája után iratkozott be hozzánk, azzal a nem titkolt céllal, hogy megszerezhesse a jogosítványát. Talán nem bánta meg, hogy minket választott 

Tanulónk a kötelező 30 óráját a gyorsított VIP csomagunkkal vezette le. Ezáltal heti 3 alkalommal is tudott vezetni, ami meggyorsította a jogosítvány megszerzésének idejét.

Miután alaposan felkészült, jöhetett a vizsga. Kincső legnagyobb félelmével találta szemben magát, ez pedig a vizsgadrukk. Először nem tudott mit kezdeni vele, de aztán felülkerekedett rajta, és a végére csak győztesként szállt ki az autóból 

A feladás soha szóba sem jöhetett, ennek és a kitartásának köszönhetően meg is lett a munkája gyümölcse, hiszen sikeres forgalmi vizsgát tett diákunk.