pophone messenger

Tóth Endre Márk

Aszucar

Endre személyesen iratkozott be hozzánk, azzal a céllal, hogy megszerezze a jogosítványát.

Szerintünk jó döntést hozott. Endre beiratkozását követően elkezdhette a kresz tanfolyamot.

Rövid időn belül végzett vele, így jöhetett a vizsga. A sok gyakorlás kifizetődő volt, a sikeres kresz vizsga már a zsebben.

Jöhetett a vezetés.

Endre egy másik oktatónknál kezdte el a vezetéseket. Az összhang nem alakult ki,

de próbáltuk orvosolni a problémát és kerestünk neki egy másik oktatót, akivel megtalálták a közös nevezőt.

Így Kovács József szakoktatónkkal folytatta a vezetést.

Sokat gyakoroltak és eljött a vizsga napja. Sajnos a siker nem jött könnyen, de Endre nem csüggett el, kitartóan vezetett tovább.

Ennek meg is lett az eredménye, hiszen sikeres forgalmi vizsgát tett.